Nem én vagyok kritika: Hiánypótló kínai-magyar kultfilm Wong Kar-Wait idéző látvánnyal

Nem tudom, mikor találkoztam először a Négy Tigris piaccal, de nagyon fiatal lehettem, lévén nagyszüleim a X. kerületben éltek, így rendszeresen áthaladtunk a vonzáskörzetén. Túlzás lenne kijelenteni, hogy belefolytam a környék életébe, de már akkor feltűnt a kínai közösség meghatározó jelenléte – ennél fogva meglepő, hogy csak 2026-ban készült film erről a világról.

A Nem én vagyok már csak ezért is hiánypótló: Zhang Ge rendezése érzékletesen mutatja be a két kultúra, világ közé szorult közösség életét, és némi kapaszkodót is nyújthat azoknak, akik hasonló identitásbeli kételyekkel vívódnak.

Káposztadémon és testvérharc

A történet szerint egy Budapesten élő, második generációs kínai testvérpár, a zongoraösztöndíjra hajtó Shanshan (Cui Sissy) és lázadó, önpusztító öccse, Lang (Li Chade) lelke, személyisége egy szerencsétlen baleset – és egy káposztába bújt démon – következtében felváltva veszi át az irányítást a lány teste felett.

Azt gondolná az ember, hogy ez a testcserés téma csak vígjátékokban működik, és ma már ott sem nagyon, de a Nem én vagyok bizonyítja, hogy kellő kreativitással és stílussal ezt az ötletet is sikerre lehet vinni: jól példázza a végletek közti vívódást, hogy a karakterek miként, milyen markánsan eltérő módokon próbálnak kitörni ebből az olykor ellentétes elvárásokat állító életből, közegből.

Drámaisága mellett pedig mozgalmas cselekménye és szuper, olykor fekete humora is nagyon megkapó: Zhang Ge első egészestés rendezése igazi egyveleg kultfilm, ami már nagyon hiányzott a Kádár-korszak folytonos felhánytorgatása mellől a magyar mozikból.

Egy testben két alakítás

Cui Sissy játéka ráadásul egészen szenzációs, teljes mértékben elsajátította filmbéli testvére tekintetét, mozgáskultúráját: gesztusaiból azonnal érzékelhető, melyikük irányítja épp a lány testét. Kamerán kívül saját rituálét is kialakított a karakterek közti váltáshoz: Lang megformálása előtt sikoltással és heves mozdulatokkal vetette le magáról Shanshan visszafogottságát, amivel olykor még a stábot is megrémítette.

A Langot alakító Li Chade egyébként valójában ingatlanos volt, és egy üzleti találkozó során figyelt fel rá Zhang Ge: ráadásul a karaktert jellemző heves éjszakai élet is távol állt tőle, így a film kedvéért kezdett dohányozni és alkoholt fogyasztani, ami azért is tükröz komoly elhivatottságot, mert karakterének hasonló szituációkban alig pár jelenete van.

Szívességek és kitiltás a Ganz-telepről

Nemcsak a színészek tükrözik a stáb odaadását: a Nem én vagyok alacsony költségvetéssel, szívességekkel, szívvel és lélekkel forgott, nagyrészt a Ganz piacon és annak környékén.

A díszleteket például saját kézzel építették egy bérelt ruhaüzletben, hogy minél hitelesebben mutathassák be egy kínai kereskedőcsalád boltként, raktárként is működő lakóhelyét. A külső jeleneteket viszont a Monori Center segítségével tudták csak rögzíteni, mert a piacon töltött első forgatási napon a környéket annyira felháborította a női ruhában flangáló Li Chade látványa, hogy az egész stábot kitiltották a nyilvános részekről.

Túl sok lélek egy filmben?

Ugyan alapvetően nem érződik, hogy a Nem én vagyok Zhang Ge első nagyjátékfilmje, túltelített tematikája azonban mégis erről árulkodik: egyszerre szól identitásválságról, bevándorló családokról, traumákról, jelenik meg benne spiritualitás és kínai ördögűzés, valamint zenei karrier, bűnözés és furcsa queer románc – korántsem üres darab, még ha a közepe picit repetitívvé is válik.

Azonban ezt a sok témát is sikerült valahogy stílusosan ötvözni, és ahelyett, hogy szétesne, a budapesti kínai közösség életének minél több aspektusára igyekszik reflektálni.

Neonfények és fekete-fehér purgatórium

Számomra a látványvilág volt talán a film legerősebb pontja: a digitális technika ellenére elért markánsan zajos képek, a sárgás-zöldes színezet, a lassítások és a neonfények egyértelműen Wong Kar-Wai stílusát, hangulatát idézik, így különösen jól áll neki a nagyvászon is.

A fekete-fehér, raktári dobozok közé helyezett purgatórium pedig, ahol hőseink hagyományos kínai operajelmezekben konfrontálódnak nem csak jól néz ki, de szuperül érzékelteti a két kultúra között élők összetett identitását, belső vívódását is.

Képek forrása: Budapest Film