Robert Englund mind Freddy Krueger a Rémáom az Elm utcában című horrorfilmben

Két Rémálom az Elm utcában remake versenyez a Paramount – Warner felvásárlással

Hollywood horrorláza a Péntek 13 sorozat és az új Texasi láncfűrészes után Wes Craven klasszikus slasherjét, a Rémálom az Elm utcábant is elérte: két stúdió is saját remake-et tervez Freddy Krueger első felbukkanásából.

Ráadásul épp a Warner Bros. és a Paramount, akik épp az összebútorozáson ügyködnek – a készítők közt pedig elrajtolt a verseny, mert végül az a film valósulhat majd meg, ami a felvásárlás lezárásakor legjobban áll!

A kék sarokban: a Paramount és Wes Craven hagyatéka

Még júliusban jelentette be a stúdió, hogy megszerezte a film jogait a Wes Craven hagyatékát kezelő cégtől: a projekt a frissen létrehozott Paramount Primal részleg égisze alatt készül, mely kisebb költségvetésű horrorokkal, akciómozikkal foglalkozik a Barbár és a Fegyverek producerei, J. D. Lifshitz és Raphael Margules vezetésével.

Történetről és koncepcióról még nem derült ki semmi, azonban az elmúlt időszakban keringő shot-by-shot remake pletykáit már cáfolta a stúdió, így szerencsére nem egy ennyire szolgai, értelmetlen újraforgatásra kell számítani.

A piros sarokban: a Warner Bros. és Lee Cronin

Hivatalos bejelentés nélkül, iparági forrásokra támaszkodva bukkant fel a Warner Bros. remake híre. Még a rendező sincs meg, de a stúdió állítólag előrehaladott tárgyalásokat folytat a Gonosz halott: Ébredést és A múmiát is jegyző Lee Croninnal.

Hogy készülhet egyszerre két Rémálom az Elm utcában remake?

Az amerikai szerzői jogi szabályok lehetővé tették, hogy 2019-ben Wes Craven hagyatéka visszaszerezze a film amerikai jogait, melyeket később a Paramount számára értékesítettek.

Robert Englund mind Freddy Krueger a Rémáom az Elm utcában című horrorfilmben

Ugyanakkor a nemzetközi jogokkal továbbra is a New Line Cinema, így a Warner Bros. rendelkezik, tehát ha a két cég összeolvadása nem jönne létre a remake-ek elkészültéig, könnyen lehet, hogy régiótól függően más verziót láthatnának a nézők.

Ha azonban a Paramount végül sikeresen bekebelezi a másik stúdiót, ez a probléma nem állna fenn tovább, és pletykák szerint a kevésbé ígéretes projektet elkaszálnák.

Hol tart most a Paramount–Warner felvásárlás?

Papíron jól haladnak, ám nem egyszerű a helyzet: ugyan az amerikai igazságügyi minisztérium és az Európai Bizottság jóváhagyta a tranzakciót, ennek nagy ára volt: a Paramountnak ki kell szállnia a Universallal közösen létrehozott európai forgalmazócégből, a UIP-ből, mely Magyarországon is kezeli a két stúdió mozifilmjeit.

Ezenkívül Kalifornia és további tizenegy amerikai állam trösztellenes pert indított az összeolvadás piaci versenyre gyakorolt várható hatásai miatt. A Paramount ezért legkésőbb 2027 júliusára halasztotta az ügylet lezárását, ám idén szeptember végétől napi 7 millió dolláros késedelmi díjat vállalt a Warner Bros. részvényesei felé, ami akár 1,7 milliárdra is hízhat a tárgyalások elhúzódása esetén.

Erre azonban vélhetőleg nem kerül sor, hiszen Kalifornia kormányzója már jelezte, hogy nyitottak lennének megegyezésre a per hollywoodi munkahelyekre gyakorolt hatásainak mérséklése érdekében.

Ez az egész egy rémálom

A producereknek és a stúdiófejeseknek biztosan, a nézők azonban még jól is járhatnak vele: két markánsan eltérő, akár előrehaladott állapotban lévő produkció közül készülhet majd el a legjobb változat, ilyen szűrőre pedig csak nagyon ritkán van példa Hollywoodban.

Az egyik projektben Wes Craven özvegye, Iya Labunka, valamint fia, Jonathan Craven vesz részt producerként, a másikat pedig korunk egyik felkapott horrorrendezője, Lee Cronin készítheti, így mindkét változatban lehet fantázia, ami nézői szempontból, ha már mindenképp remake-elik ezt az időtlen klasszikust, jó hír.

Képek forrása: Warner Bros., New Line Cinema

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük