Digger kritika: szatíra a szatíráról

Amikor Tom Cruise nem akciósztár, akkor jellemzően megőrül a vásznon: kiváló példa erre a Digger, mely a Mission: Impossible-széria lezárása óta az első szerepe, ráadásul Alejandro G. Iñárritu rendezésében, akivel már 25 éve szeretett volna együtt forgatni.

A film ráadásul nemcsak Cruise legbetegebb karakterével, alakításával hódít, de egy komplett zsánert dekonstruál, miközben fájóan aktuális társadalomkritikaként és szatíraként is működik: a Digger minden hibája ellenére 2026 toronymagasan legerősebb alkotása, mely idővel akár kultúrtörténeti jelentőségűvé is emelkedhet.

A görbetükör görbetükre

Iñárritu szereti meglepni a nézőt és többet adni, mint amit a trailerek vagy a szinopszis előrevetít: a legjobb példa erre talán a Birdman, mely más okokból is párhuzamba állítható a Diggerrel, erre azonban nem szeretnék kitérni a spoilerek elkerülése végett – szerintem az a legjobb, ha mindenkit váratlanul érnek a fordulatok.

Amit viszont semmiképp nem hagynék ki, hogy miként állít görbetükröt magának és műfajának: könnyű lett volna egy frenetikus, végtelenül szórakoztató komédiát készíteni, Iñárritu azonban ennél bonyolultabb figura, így a néző körmére koppint, mert szerinte nem szabadna ilyen jól szórakoznunk saját hattyúdalunkon – és ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen túltolt karaktereit, napjaink világrendjét, narratíváját, a propaganda működését, de még az átlagembert is igyekszik más megvilágításba helyezni.

Kudarcot vall tehát, ha olyan szatírákhoz hasonlítjuk, mint a Dr. Strangelove vagy a Csillagközi invázió, azonban éppen azért, mert lebontja a műfaj korlátait, és nem elégszik meg annyival, hogy kifigurázza világunkat:

bolygónk talán utolsó, leghangosabb segélykiáltása,

melyre ha 10-20-30 év múlva visszatekintünk, nagyon bánni fogjuk, hogy nem vettük sokkal komolyabban.

Ennél fogva minden tiszteletem az idén bukást bukásra halmozó Warner Bros.-é, amiért bevállalták ezt a 125 milliós pénztemetőt: a producerek sem gondolhatták komolyan, hogy valaha is kitermeli a nullszaldóhoz szükséges, körülbelül 300 millió dollárt!

Mission: Possible

Tom Cruise a Korcs szerelmek óta, tehát körülbelül 25 éve szeretett volna együtt dolgozni Iñárrituval, most azonban végre minden összeállt a közös munkához: a M:I-sorozat után pályája csúcsán lévő színész nélkül Iñárrituék költséges szuperprodukciója egészen biztosan nem jöhetett volna létre, legalábbis nem ilyen minőségben.

A Gravitáció, a Birdman és A visszatérő Oscar-díjas operatőre, Emmanuel Lubezki például lenyűgöző képekkel és terekkel dolgozik, a rá jellemző hosszabban kitartott snitteket pedig a széles látószögű objektívek torzítása tetézi.

És ha már képek: úgy tűnik, végre helyrehozták a Cinema City Arena IMAX termét, a Digger gálavetítésén ugyanis már nyoma sem volt jelentős korrelációs hibának vagy kromatikus aberrációnak, így végre ismét maximálisan ajánlható Magyarország legnagyobb vászna!

🎬 Nem tudod mire ülj be októberben? Irány a 2026-os premiernaptár!

Cruise szintén odatette magát: alapvetően nem tartom kiemelkedő művésznek, a Tágra zárt szemeknek például ő a legnagyobb gyengepontja, azonban Digger napóleoni figurája, de maga a film is kiválóan illik exhibicionista karakterábrázolásához, ami miatt Les Grossmant is megszerettük a Trópusi viharban.

És itt vissza kell csatolnom az elvárások és a kész alkotás viszonyára: maga a karakter is más, mélyebb annál, amire előzetesen számíthat az ember, de épp csak annyira, amit Cruise tehetsége még könnyedén megugrik.

Nagyon különleges, egyúttal fájóan aktuális moziélmény tehát a Digger, mely éppen ezért nem csak az év, de az egyetemes filmtörténet egyik legfontosabb alkotása, ennél fogva minden tökéletlensége ellenére hiba lenne moziban kihagyni.