Call me! – a Blondie dalával hirdették Craig Gillespie (Cruella, I, Tonya) Supergirl című filmjét, mely az új mozis DC-univerzum második állomásaként próbálja megszerettetni a közönséggel ezt a James Gunn fémjelezte, könnyed, elborult világot: David Corenswet Supermanje véleményes sikert aratott 2025-ben, így a spin off folytatásban olyan népszerű képregényes karakterekkel is bepróbálkoztak, mint Lobo, a prezentáció pedig egyfajta Star Wars vagy A galaxis őrzői szerű hangulatot igyekszik megcsípni.
Amihez Craig Gillespie rendező remek választás volt: korábbi alkotásai, az Én, Tonya vagy a 2021-es Szörnyella erős, vagány női karakterek köré szerveződő Guy Ritchie ripoffok voltak, így a trailerek és Jason Momoa Lobójának ígérete mellett az ő neve is nagyban hozzájárult, hogy kifejezetten hype-olva érkezzek a budapesti Cinema City IMAX moziba.
Milly Alcock karakterdrámája a Supergirl legjobb része!
A Sárkányok háza első évadában bizonyított ausztrál színésznő, Milly Alcock mintha Supergirl szerepére született volna: nagyon jól áll neki a flegma, nemtörődöm Kara Zor-El, aki mint a 110 perces történet során kiderült, mélységnek sincs híján.

Bár elsőre csupán csapongó tininek tűnik, karaktere komplex: ahogyan az eredetét taglaló posztomban is említettem, számára a Föld nem otthon, Superman elsőre nem családtag (eleinte még közös nyelvet sem beszélnek!), hanem teljesen ismeretlen, új könyezet és távoli rokon, akik veszteségeire, traumáira emlékeztetik.
Noha a Supergirl tematikája abszolút érthető és átérezhető, történetvezetése sokszor fájóan didaktikus: egyszer például holdtöltékről beszélnek, majd hozzáteszik, hogy ez kvázi napokat jelent – kevésbé lett volna arcpirító, ha egyből utóbbival kezdik. És sajna több példa is akad, amikor a karakterekkel kimondatják egyértelmű, színészek által jól átadott érzelmeiket, gondolataikat.
Nem ér fel a trailerekhez
A legnagyobb baj mégis az, hogy a korai kritikákban mad maxesként jellemzett és a trailerben a Blondie slágerével felskiccelt hangulat valahogy elvész és minden lazasága ellenére egyszerűen túl komolyan veszi magát. Veretős számok helyett jószerivel Claudia Sarne drámainak szánt zenéi szólnak, és hiába van itt Jason Momoa álomszerepe, Lobo, az akció nem véletlen érdemelt csupán 12-es karikát.
A Supergirl bosszúsztorija pedig jó táptalaj lenne, hogy karakterépítéssel és stílussal ellensúlyozzák egyszerűségét, kiszámíthatóságát, ahogyan Quentin Tarantino tette a Kill Billel. Craig Gillespie-ék azonban, talán épp a Warner Bros. és a DC nyomására mégis visszavettek, és túlontúl tipikus szuperhősfilmet raktak össze, melynek minden értékes, különleges húzására jut valami fájóan MCU-t idéző, komfortzónán belul mozgó pillanata, ami időről-időre kedvét szegi az eredetiségre szomjazó nézőnek.
Egész jól működik viszont a Supergirl űroperaként: a Star Wars mozikat idéző lények és díszletek egész hangulatosak, ám összességében A mandalóri és Grogu szintjét sem igen ütik meg, hogy George Lucas eredetijét ne is említsem. Egyfajta Thor 5-nek érződik leginkább, ami egyrészt nem rossz, nekem legalábbis egész kellemes emlékeim vannak Chris Hemsworth és Taika Waititi kooperációiról, másrészt egy relatíve friss univerzumot bedurrantani hivatott blockbustertől azért több kreativitásra számítottam; az egész kicsit olyan, mintha ész nélkül lapátolták volna egymásra az elemeket, hátha kiad valamit – de a DC-képregények rajongói biztos felfedeznek majd ezernyi apró utalást a jelenetek hátterében.
Érdemes volt várni Lobo feltűnésére?
Biztosan nem vagyok vele egyedül, ha Jason Momoa új karaktere, Lobo még a címszereplő Supergirlnél is jobban érdekelt: Momoa sokat beszélt arról, hogy a DC-képregények népszerű antihősének szerepére éhezik, a rajongók pedig már régóta tökéletes kasztingként emlegették a hawaii-i színészt, így nem meglepő, hogy dobta Aquamant, és halak helyett ezt a sötét, láncos-motoros új karaktert választotta.

És bár a kaszting tényleg remek, maga Lobo kicsit tessék-lássék módon lett a filmbe illesztve: nem sokat vesztenénk nélküle, sem a történet, sem az akció szempontjából – jobban ki lennék békülve ezzel a prezentációval, ha már bejelntettek volna egy vérbeli, 18 pluszos önálló kalandot.
Lobo egyébként 1983-ban bukkant fel először, Wolverine és más, túlontúl erőszakos karakterek edgy paródiájaként – a sors iróniája, hogy épp az tette igazán népszerűvé, amit olyan jól kifigurázott, és a ’90-es évekre már önnön jogán lett a DC-univerzum egyik kultikus antihőse.
Megéri IMAX-ben nézni?
Szerencsére az IMAX formátum nem csak dísznek van: számos, látványosabb résznél vált magasabb képarányra a film, ami ezen vetítéstechnológia sajátja, így aki mindenképp beülne a DCU második felvonására, ezt a prémium formátumot ajánlanám, mert bár nem láttam alap, scope (~21:9) verzióban, a 22 méter széles vászon mindig jót tesz az élménynek.
Stáblista utáni jelenet: érdemes végigülni a Supergirl készítőinek névsorát?
A Marvel képregényfilmjei óta megszokott, hogy a nagy franchise-mozik a stáblista előtt, közben vagy után megszellőztetik a soron következő epizódok fontosabb új karaktereit, eseményeit: nagyon úgy tűnik, hogy a DCU szakít ezzel a hagyománnyal, annak ellenére, hogy James Gunn és David Cornswet Supermanje még tartalmazott ilyen extra jelenetet.
A Supergirl esetében ugyanis az első nevek megjelenése után nyugodtan el lehet hagyni a termet, mert sem közben, sem utána nem érkezik olyasmi, amire érdemes lehet várni: sajnos poénnal sem készültek azok számára, akik türelmesen végigülik az összes alkotó nevét.
Verdikt

Supergirl
Rendezte: Craig Gillespie
Bemutató: 2026.06.25.
👀 2026.06.23.
📌 Cinema City Arena IMAX
Craig Gillespie rendező személye és a hangulatos előzetesek magasra helyezték az elvárásaim, a Supergirl azonban alig tud többet nyújtani, mint egy újabb Marvel mozi, ami nem fest túl jó képet a James Gunn fémjelezte, új DC moziuniverzum jövőjéről.
Így értékelek – film:
1-2: a rossz árnyalatai
3-4: a gyenge árnyalatai
5-6: a korrekt árnyalatai
7-8-9: a jó árnyalatai
10: Nic Cage
Így értékelek – moziélmény:
1: rontott rajta (általában nem a mozi hibája)
2: nem tett hozzá
3: hozzátett, érdemes lehet rá beülni
4: vászonra született
5: nagybetűs moziélmény
Képek forrása: Warner Bros. Pictures, Intercom



