Peter Parker élete nem csak játék és mese: a Nincs hazaút óta eltelt négy évben Pókember élete fenekestül felfordult, leszámítva, hogy továbbra is hősies hálóvetőként őrzi a New York-iak nyugalmát.
Ennek megfelelően a Pókember: Vadonatúj nap című folytatásnak friss rendező és koncepció dukált: Destin Daniel Cretton MCU-filmje inkább karakterdráma, mint látványos akciómozi, amit Tom Holland minden eddiginél érettebb alakítása tesz igazán emlékezetessé.
Bumm! Pow! Huss!
Pedig Cretton nevéhez fűződik az ázsiai akciófilmeket idéző Shang-Chi is, melyből Jackie Chan kaszkadőr csapata, és akciójelentekért felelő rendezőasszisztense, Peng Zhang koreográfus is visszatért az új Spider-Man kalandra.
A COVID-terhelt Nincs hazaúttól eltérően a Vadonatúj nap forgatása pedig javarészt valós helyszíneken zajlott, melynek köszönhetően a jelentek sokkal életteltelibbek, kézzelfoghatóbbak: New Yorkot ezúttal Glasgow alakítja, és nem csak páncélozott autókkal rótták az utcákat, hogy a sztori egyik korai csúcspontját adó üldözéses jelenetet felvegyék, de a „hálóhintázást” is megvalósították drótköteleken ingázó kaszkadőrökkel – megsüvegelendő, hogy nem valami lelketlen, mesterséges intelligencia alapú megoldásra hagyatkoztak!

A Vadonatúj nap így számos látványos akciójeleneteket vonultat fel, olykor kifejezetten erős koreográfiával, nem beszélve az előbb említett tankos szekvenciáról. Az összecsapások ugyanakkor mégsem elborultak, az egész filmhez hasonlóan inkább realistább, földhözragadtabb stílust képviselnek.
Pókember a maszk mögött
Ahogyan ezúttal Peter Parker története is bárki számára átélhető és megérthető: hiszen egy ponton mindannyian hátrahagytuk gyerekkori barátainkat, iskolai bajtársainkat, és kicsit olyanná váltunk, mint Tom Holland a Vadonatúj napban – magányossá, elveszetté, tanácstalanná.
Holland talán legjobb, legérettebb alakításában egy olyan srácot ismerhetünk meg, aki bár mindent megtesz, hogy helyt álljon, mégsem képes elfogadni, feldolgozni a változásokat, így saját fizikai épségét kockára téve ragaszkodik elidegenedett múltjához.
Sadie Sink pedig bár fontos mozgatórugója az eseményeknek, jelenléte mégis inkább cameónak érződik: ugyan sok szerepe van, általában nem ő testesíti meg a karaktert, így mégis nehéz igazán körülírni, mit is keres a filmben azon túl, hogy Peter Parker drámájához asszisztál.
A 150 perces játékidő azonban a történet minden erényét és a vagány akciószekvenciákat figyelembe véve is túlzó: két órában sokkal feszesebb, szórakoztatóbb lehetett volna a Bosszúállók: Doctor Doom ébredését megelőző Marvel-kaland.
Képregény a vásznon
Tom Holland szokatlanul jó színészi teljesítménye (főleg az Odüsszeia után!) és karakteríve mellett a fényképezés a Vadonatúj nap legerősebb pontja: talán Sam Raimi rendezései óta nem kaptunk ilyen markáns, képregényeket idéző, kontrasztos, szépen bevilágított jelenetekkel operáló Pókember-mozit!
Brett Pawlak operatőr lenyűgöző munkát végzett, Crettonnal pedig egészen zseniális beállításokat komponáltak, legyen szó egyszerű dialógokról vagy a legvadabb akciójelenetekről – a film ráadásul számos klasszikus Spider-Man képregény borítóját megidézi egy-egy lassított snitt erejéig, melyek az utalások ismerete nélkül is nagyon látványosak, vagányak.
4DX: új moziélmény vagy gimmick?
A Pókember: Vadonatúj nap volt egyébként életem első 4DX élménye – innen is köszönöm a meghívást a Cinema City-nek! Nem tudtam mire számítsak, de olykor lenyűgöző volt a székek mozgása, nem is igazán a pörgős akciójeleneteknél, hanem a házak közt való lengedezésekkor.

Ám ahogy a 3D-be, úgy a 4DX-be is belefásulhat az ember egy idő után, onnantól pedig inkább frusztráló, mint kellemes a fejünket rongybabaként rángató ülés. De még ezzel együtt is azt mondom, hogy aki kipróbálna valami szokatlan moziélményt, annak abszolút érdemes beneveznie egy ilyen egyedülálló, otthon semmilyen szinten nem reprodukálható vetítésre.
Mivel IMAX-ben csak az Odüsszeia megy most, az új Pókember kiváló alkalom egy kis kísérletezésre a 4DX vagy az extra perifériát kínáló ScreenX termek valamelyikével.
Megéri végigülni a Pókember: Vadonatúj nap stáblistáját?
Annak idején épp az MCU honosította meg a stáblista utáni extra jelenetek használatát, így hülyén venné ki magát, ha épp a Bosszúállók: Doctor Doom ébredése előtti filmből hagynák ki az előreutalást.
Ám kicsit mégis ez a helyzet: a Vadonatúj nap ugyanis csak egyetlen, színészmentes plusz jelenetet tartalmaz, ami sem a történethez, sem az univerzumhoz nem tesz hozzá érdemben, ennélfogva simán kihagyható, ha az ember kicsit is siet valahová mozi után.
Verdikt

Pókember: Vadonatúj nap
(Spider-Man: Brand New Day)
Rendezte: Destin Daniel Cretton
Bemutató: 2026.07.29.
👀 2026.07.28.
📌 Cinema City Westend 4DX
A Pókember: Vadonatúj nap inkább karakterdráma, mint akciómozi: bár a zúzás és az operatőri munka is lenyűgöző, Tom Holland eddigi talán legérettebb, legmélyebb alakítása teszi igazán emlékezetessé Destin Daniel Cretton MCU-filmjét.
Így értékelek – film:
1-2: a rossz árnyalatai
3-4: a gyenge árnyalatai
5-6: a korrekt árnyalatai
7-8-9: a jó árnyalatai
10: Nic Cage
Így értékelek – moziélmény:
1: rontott rajta (általában nem a mozi hibája)
2: nem tett hozzá
3: hozzátett, érdemes lehet rá beülni
4: vászonra született
5: nagybetűs moziélmény
Képek forrása: Intercom, Sony Pictures



