Odüsszeia kritika: Nolénosz ógörög tripje

Christopher Nolan neve Hollywood talán legmegbízhatóbb brandje: ha a COVID utáni káoszban bukdácsoló Tenetet nem számítjuk, rendezései sorra aratnak nézői, kritikai és pénzügyi sikert. Ezen a szinten nyugodtan megtehetné, hogy lazsál kicsit, és kisujjból lehoz pár lazább darabot, ám úgy tűnik, mióta átpártolt a Universalhoz, új virágkorát éli: minden idők egyik legsikeresebb, Oscar-nyertes biopicje, az Oppenheimer után ismét nagy fába vágta a fejszéjét, és Homérosz eposzát, az Odüsszeiát vitte vászonra.

Több szempontból is megosztó alkotásnak tűnik a The Odyssey: sokan woke-ként hivatkoznak a szereposztásra, de a trailerekben feltűnő jelmezek és a díszletek sem nyerték el mindenki tetszését. Ugyanakkor ismerve Nolan szinte makulátlan filmográfiáját, valamint a nagyvászon iránti szeretetét, tiszteletét és elkötelezettségét, szerintem sokan minden negatív hang ellenére lelkesen várták a filmet.

Nolan ismét megcsinálta!

Bevallom, az első fotók láttán én is húztam a szám, hiszen Matt Damon Odüsszeuszának vértje inkább idézte a Hunyadi jelmezeit, mint mondjuk a Trónok harcában feltűnő, elsőosztályú páncélokat, illetve nehezen tudtam elképzelni, hogy ebbe a klasszikus történetbe ne törne bele Hollwood bicskája.

Ehhez képest az Odüsszeia eddig simán az év filmje és moziélménye, az alkotás és a budapesti IMAX terem minden hibájával együtt.

Ha A Hail Mary-küldetést a 2001: Űrodüsszeia című Kubrick-klasszikushoz hasonlítottam, akkor Nolénosz eposza olyan élmény IMAX vásznon, mint az 1959-es Ben-Hur lehetett a maga korában. A „magas” képarány mellé elképesztő látvány párosul, legyen szó tengeren vergődő hajókról, mítikus lényekről vagy vérgőzös összecsapásokról, de még a dialógok is olyan mesterien vannak felvéve, hogy az embert egyszerűen beszippantja ez a páratlan alkotás.

Pedig ahogy említettem, azért a Cinema City Arena IMAX hagy kívánnivalót maga után: évek óta gondok vannak a korrelációval (kékes-bordó szellemképekre lehet felfigyelni egyes jeleneteknél), ami az utóbbi hetekben csúcsosodott ki, a premier előtti vetítésen ráadásul pár beégett kék pixel is folyamatosan világított a vásznon. Remélem mihamarabb sikerül utánajárni és javítani a problémákat, mert mind a nézők, mind ezek a remek filmek jobbat érdemelnek.

Ez mutatja leginkább Nolan zsenijét: hogy egy technikai parákkal terhelt vetítés is életem egyik pozitív értelemben vett, meghatározó moziélményévé vált, és az előző bekezdés ellenére is csak ajánlani tudom, hogy IMAX-ben nézzétek – csak próbáljatok a hetedik-nyolcadik sor fölé helyet szerezni, mert onnan kezdenek egyre elhanyagolhatóbbá válni a terem hiányosságai.

Külön kiemelném a tengeren játszódó jeleneteket, azon belül is a viharos utazást: a kép, a hang, a gigantikus vászon egészen lehengerlő volt. Ezekhez a felvételekhez egyébként 35 méter hosszú viking hajókat építettek, melyek bár történelmileg hiteltelenek, nagyobb biztonságot nyújtottak a valós viharok alkalmával történő forgatás során. Nolan egy interjúban azt is megjegyezte, hogy ezek a mostoha körülmények szerinte nagyban hozzájárultak a színészek még természetesebb reakcióihoz.

Sztárok, sztárok mindenütt!

Nehéz eldönteni, használt, vagy ártott az Odüsszeiának, hogy a legkisebb szerepeket is A-listás hollywoodi színészekre osztották: Matt Damon (Odüsszeusz), Anne Hathaway (Pénelopé), Tom Holland (Télemakhosz), Zendaya (Athéné, a bölcsesség és a hadviselés istennője), Robert Pattinson (Antinoosz), Charlize Theron (Kalüpszó), Lupita Nyong’o (Helené) mellett Benny Safdie, Jon Bernthal, John Leguizamo, Mia Goth és Elliot Page is feltűnik a filmben.

Bár a sztárparádé hozta a kötelezőt, pár kevésbé ismert színész feldobta volna a főbb szerepeket, mondjuk a közel sem brillírozó Tom Holland helyett: kétségek közt örlődő ifjúként még működött, de amint karizmát, kiállást kellett volna mutatnia, inkább tűnt keménykedő tininek.

Elliot Page-et sok kritika érte, mióta kiderült, ő is benne van az Odüsszeiában, de szerintem semmi woke nincs a kasztingolásában, fizikuma pedig illik a rá osztott karakterhez. Akit ennek ellenére is zavar, meg tudom nyugtatni, hogy alig van a vásznon 10 percet.

Nolan, a tech guru

Az Odüsszeia minden idők első, teljes egészében IMAX kamerákkal rögzített filmje: a korábbi technológiák azonban ehhez nem adtak kellő alapot, lévén olyan hangosak voltak, hogy elnyomták a párbeszédeket, és utómunkával kellett eltávolítani a zavaró kerregést a felvételekből.

Nolan és az IMAX csapata éppen ezért új kamerát hoztak létre Keighley néven, mely David és Patricia Keighley előtt tiszteleg, akik évtizedeken át meghatározó szerepet játszottak IMAX rendszerek fejlesztésében.

A Keighley-t speciális zajcsillapító burkolattal látták el, hogy bármilyen jelenet rögzítése során alkalmazható legyen: tömege 136 kilogramm, használatakor pedig tükröket is bevetettek, hogy a színészek jobban lássák egymást a nagyméretű eszköz környezetében.

A 91 napos forgatás során 640 kilométernyi IMAX-filmet használtak fel, ami figyelembe véve, hogy ebben az új kamerában körülbelül 3 percenként kellett celluloidot cserélni, elég melós folyamat lehetett.

Háromórás ógörög trip

Az alcím elég jól körülírja, milyen élmény az Odüsszeia: Nolan 173 percbe sűrített egy annál jóval több játékidőre predesztinált történetet, aminek néhol zavaros, picit talán kapkodó, leginkább trailerekhez hasonlítható tempó, stílus az eredménye. Hasonló volt már az Oppenheimer is, ám a rendező ezúttal markánsabb ugrásokkal dolgozik, melyek megértését az archaikus nyelvezet, magyar felirat sem segíti.

Homérosz és Nolénosz eposza ráadásul bővelkedik a meghökkentő, akár beteg pillanatokban: a küklopsz és Kirké istennő szekvenciái vérbeli thriller, vagy akár testhrorror szegmensek, melyekkel Nolan jól megágyaz tervezett horrorjának – ezek után nagyon kíváncsi vagyok, mit hoz majd ki ebből a zsánerből!

Noha a direktor szokásához híven most is földhözragadtan, valósághűen igyekezett ábrázolni a mitológiai elemeket, a történelmi hűséget mégis lazán kezelte: ez a disszonáns prezentáció is hozzájárul a film tripes mivoltához, Ludwig Göransson (Tenet, Oppenheimer) feszült, pulzáló mélyekkel operáló zenei aláfestéséről nem is beszélve.

A végeredmény azonban nem makulátlan: ugyan alapvetően sem a díszletekre, sem a jelmezekre nem lehet panasz, néha azért kilógott a falóláb – a trójai meglepetés kívülről például kisebbnek tűnt, mint ahány ember a történet szerint helyet foglalt benne, pedig a filmben használt kellék egy 10,7 méter magas konstrukció volt, így picinek azért aligha lehetne nevezni.

Nem tudom megítélni, mennyire jó adaptáció az Odüsszeia, Christopher Nolan alkotása azonban tényleg egy zsigeri trip, mely nem csak Odüsszeusz kuldetésének rémálomba illő következményeit tolmácsolja, de közös értékrendünket lassan felemésztő, egyre polarizáltabb világunkra és az erőszak végeláthatatlan körforgására is reflektál.

Tom Holland és Anne Hathaway oldaláról viszont a gyász témája, annak feldolgozása is megjelenik: mikor fogadjuk el, hogy vége, lehet-e erről beszélni egyáltalán, amíg akár egy szalmaszálnyi esély is van a visszatérésre, gyógyulásra?

Képek forrása: Universal Pictures, UIP Duna Film