A jégrémes kritika: Eli Roth fagyikelyhe két gombóc csonkoládé extra málnaöntettel

Az elmúlt napokban más se jött szembe az interneten, mint intő jelek A jégrémes kapcsán: másfél pontos Letterboxd átlag, lehúzó egysoros kritikák és egy frissen kitört AI-botrány is kezdte elvenni a kedvem, de végül mégis beültem a hétfő reggeli sajtóvetítésre.

És őszintén nem értem az ellenkampányt: Eli Roth új filmje bár nem vetekszik a horror zsáner (jég)krémjével, 2026 legjobb trash élménye – feszes és szórakoztató, extrém mértékben véres és erőszakos dumb fun, alig 80 percben!

Évtizedek óta a fiókban

Elsőre úgy tűnhet, Eli Roth a Hullaadás hibáiból tanulva elkészítette definitív Grindhouse moziját: dobta az időhúzást, a túlgondolt sztorit, és kifejezetten a védjegyének számító, splatter-komédiába hajló gore-ra fókuszált.

A jégrémes azonban egy 2003-ban papírra vetett ötlet, forgatókönyv alapján készült, tehát ha a producerek annak idején nem ijednek be a vérengző vadállattá változó kicsik történetétől, ez lehetett volna akár a második rendezése is!

Egyébként bár 20 éve kész volt a szkript, főleg apasága hatására Roth később belenyúlt, és új jelentést adott a történetnek. Nem kell azért mély jelentésrétegeket boncolgatni, mégis akad benne üzenet szülői felelősségről, hiszen a kijelzőfüggőség is a filmben látott fagyiárushoz hasonlóan, ártatlan köntösben hálózza be a gyerekek tudatát, pszichés változásokat okozva.

Eperöntet és málnaszörp

A jégrémes azonban még ennek fényében is 99% dumb fun, és aki bírja a pépesre zúzott fejeket és szörnyülködés helyett felkacag a belekkel ugrókötelező gyerkőcök láttán, az imádni fogja!

Éppen ezért nem tudom hova tenni az alig másfél csillagos Letterboxd átlagot: pontosan azt kaptam, amire számítottam, és nem értem, hogyan lehet a Borderlands vagy a Kopp-kopp rendezőjétől ennél többet várni – mikor a gyerkőcök fagyis kanállal szedik ki valakinek az agyát, tényleg számít, milyen lyukak és logikai bukfencek vannak a sztoriban?

Nyilván nem vagyunk egyformák, és én is tudnék sorolni okosabb, mégis szórakoztató filmeket, de A jégrémes ettől még pokolian vicces és mérhetetlenül erőszakos, plusz valahogy sikerült megúsznia az X-korhatárbesorolást, így akár délelőtti matinévetítéseken is el lehet majd kapni a következő hetekben.

Praktikus effektek és mesterséges intelligencia

Szerencsétlen módon épp az augusztus hetedikei, amerikai premier előtt robbant ki a botrány, hogy Eli Roth generatív AI-t használt A jégrémes készítése során, amit a direktor végül kénytelen is volt nyilvánosan elismerni.

Ezek a részek szerintem nem szembetűnőek vagy kifejezetten zavaróak, és egy ilyen kis költségvetésű, mindössze 5,5 millió dollárból forgott, különösebb művészi értékkel nem rendelkező film esetében valahol megbocsáthatónak tartom az ilyen kiskapukat, ettől függetlenül maximálisan az emberi kreativitást, munkát támogatom, és ha valóban olyan elenyésző mértékben vették igénybe mesterséges intelligencia segítségét, akkor nem értem, miért nem lehetett ezt a kis munkát igazi művészekre bízni. Ezért vettem el fél pontot a moziélmény skálán: akármennyire imádtam, generatív AI nem érdemelhet maximális pontszámot.

Ugyanakkor a lényeg, vagyis a gore látványos, és nagyrészt praktikus effektekkel, sminkekkel lett megoldva: A bálna Oscar-díjas maszkmestere, Adrien Morot is dolgozott a filmen, így szakértelemből nem volt hiány.

Hogy a botrány mennyire befolyásolja majd a bevételeket, az jó kérdés: 2 millió dollárral nyitott az Egyesült Államokban, ami Eli Roth egyik legrosszabb startja, ám visszafogott marketinggel, vászonszámmal és olyan nagyágyúk mellett került moziba, mint az Odüsszeia vagy a Pókember: Vadonatúj nap.

Weapons in a Waffle Cone

Ezt még az első trailer alá kommentelte valaki, amin még Eli Roth is jót nevetett, de jogos A jégrémes és a Fegyverek közti hasonlóság felhánytorgatása.

Roth azonban mindent megtett, hogy ne befolyásolja Zach Cregger kasszasiker horrorja: a forgatás végéig nem nézte meg a Fegyvereket, és még annak producereit is felhívta, hogy áldásukat kérje a projektre.

Inspirációként egyébként a Madarakat (Hitchcock klasszikusában hétköznapi állatok válnak gyilkos fenyegetéssé), a Halloween III-at (melyben játékmaszk és tévéreklám kombója öl gyerekeket) és furcsa mód a Ryan közlegény megmentése című háborús klasszikust említette – utóbbi hatását nem véltem felfedezni a filmben.

Ice Cream Man will return in Avengers: Doomsday

Ilyen felirat nincs, ám stáblista utáni jelenet van A jégrémes végén: ráadásul nem a látványos grafikák és Snoop Dogg direkt a filmhez írt száma után, hanem a legvégén, úgyhogy az összes nevet végig kell ülnie, aki nem akarja kihagyni az utolsó utáni poént sem – mert hogy az extra jelenet itt nem univerzumot épít, csupán szórakoztat, azt is röviden és csak mérsékelten viccesen.

Eli Roth tehát jó pár év tévút után végre visszatért a gyökereihez, eddigi talán legjobb mozijával: A jégrémes rövid, feszes és tele van viccesen gyomorforgató gore-ral, melynek láttán még a Motel-filmeken edződött néző is elégedetten csettinthet.